Gyerekek vég(r)e, pakolunk!

Gyerekek, vég(r)e, pakolunk! Újra! Arra jó ez a sok költözés,hogy megtanuljunk elengedni. Tényleg. :) Visszavonhatatlanul kiköltöztünk. Amikor elindult otthonról a kocsi a kincseinkkel felpakolva, éreztük, hogy tényleg megtettük: ez már végleges. Kivándoroltunk. Szegedről Salzburgba. Milyen szép is ez. Nyugdíjig biztos itt maradunk. A sok doboz, a pakolás, rendszerezés, lom(talanítás és felesleg(telenítés helyrerakta a dolgokat. Mi is átléptük a határt, mert az országunk, nemzetünk is átlépte a határt. Szerencsére mehettünk. Amikor akartunk. Annyi fojtogató év után, annyi otthon kizsigerelt nemzedék után léptünk. A gyerkőcök után utoljára. A nagyapámtól elvettek mindent, lesöpörték a padlását, a lányait kellett bujtatnia, hogy ne erőszakolják meg. Nem volt olyan régen. 70 éve. S minden jön vissza. A besúgás, CEnzné meg az ura, a Cenzura, a szülni kötelesség, asszony helye a konyhában, minimálnál minimálbérebb... Az apámtól elvettek mindent, hiába tanult, nem dolgozhatott vegyészmérnökként, a rohadt párt miatt. Még technikusként sem. Olyanok osztották neki az észt a Konzervgyárban, akik pártfunkcionáriusként kerültek oda és halvány lila segédfonaluk sem volt az élelmiszer-vegyészetről. Szerencsére Apcinak volt. Szerették is. Én is adtam 50 évet az életemből, 30 milliónyi adót és tb-járulékot Magyarországnak, illetve a magyar népnek, csak hát nem oda ment. Hanem a politikai elit zsebébe, elherdált élet/munka/eltartás/képtelen fölösleges gigaberuházásokra, míg a kórházakban/iskolákban nincs ember, technika, eszköz, hónap közepére elfogy a pénz. Vagy nem is volt soha. Outsider lettem.