Csajos percek:)

Vannak napok, vannak percek, vannak idők, melyek csak így jók. Egymással. Már épp időszerű volt. Nem is emlékeztünk mikor voltunk együtt, meg még táncolni...:)
Már a kezdet is klasszul alakult: spontán zenész.:)
Drágám várt bennünket, harapnivalóval, öblögetnivalóval, jó szóval. Aztán irány a No1. Most először asztalt sem foglaltunk, csak úgy letopogtunk. Aztán roptuk. Arról volt szó, hogy mai modern zenére megyünk. Ehhez képest egyszercsak átment a dolog retróba, ami nem rossz, ha a slágereket adják, melyek tényleg a nagyon ütős zenék voltak. Akkor van gáz, ha szegény Dj nem tudja mi volt a menő akkor, s csak a maga kedvére válogat.:((((
Szóval, visszamentünk az időbe, és szemlélődtünk...Mi már ezekre kitáncoltuk magunkat, úgyhogy köszöntük szépen. De a szemlélődés sem rossz. Néhány esetben már tényleg gázok voltak a lyányok és a fiúkák. A jobbik eset többnyire az volt, hogy nem tudták szegények hol vannak, mi történik, meg egyáltalán. S ne gondoljátok, hogy most vetítek, sőt, tompítottam az élét. Nem is tudom, mi ebben a jó. Többnyire én vezetek, így aztán null tolerancia van, citromos vizet iszom csak. Tudom, és nem kérdés. Mondjuk lehet túlzottan jogkövető vagyok, és törvénytisztelő.
De itt, azért, ahánynak slusszkulcsa volt, annyian nem voltunk józanok.:) Ebben én nem vagyok elnéző. Sokszor az élet múlik rajta, ami túl szép, hogy egy idióta miatt véget érjen.
Ami viszont isteni volt, hogy végre éjfél után jöttek a jó zenék, és tombolhattunk kedvünkre. Pillanatok alatt tele lett a parkett, ahogy az várható volt, már majdnem az asztalon kötöttünk ki, de csaknem.:) Végül is Boszniában is csak a kalandtúra endorfinbombája hozta ki belőlem, meg a többiekből. Az egész napos vadvízi evezés után bármi jöhet címszóval...Micsoda feeling volt.:) S már az is a múlt évezredben történ...:)

Séta a másik felemmel:)

Szeretünk közbotrányt okozni, de az évek múlásával már ez is csendesül.:)
Közös, csajos, csak mi ketten időt terveztünk. S meg is valósítottuk. Ahogy errefelé mondják, szépen elb*sztuk az időt kettecskén. Volt ebben minden. Dumcsi ezerrel, mustra, turi és vásárlás - amit utálok, de vele isteni-,kávé habbal, piac esővel, cigiszünet szívással, vásár beszólásokkal...ahogy kell.
Talán ez hiányzik a legjobban Pesten, a másik felem. Egymás szavába vágva meséltünk, hisz annyi minden kimarad a hétköznapokon, s aztán a komoly és komolytalan dolgok hada. Minden, ami említésre méltó, lehet, hogy nem annyira fontos, csak nekünk. A történések, a suli és a munka fénypontjai-árnyékai, s persze a pasik, mieink és másoké. Csak ahogy lenni szokott két barátnő esetén.
Kitárgyaltuk végre a dolgokat, segítettek a másik szempontjai. Az édes édesebb, a szemétség sem fáj annyira mindjárt. Csak a szempontokat kell megérteni, s máris itt a megoldás.
S persze a mindennapok, a csajos s a pasis dolgok egyvelege, mely azért felerősödik, ha már a gyerkőcök kirepülnek. Kevesebb gond, nyugodtabb élet, kisebb zajszint elvileg, gyakorlatilag meg az élet csavart rajta egyet, s nincs más a muszáj, mely a nagy úr. Idejutottunk vissza. A muszájhoz.
Olyanokat csinálunk, amit nem terveztünk, csak úgy jött. A fényes szelek rángatnak, csak nem úgy, s már a zászlók is jól kirojtosodtak.
Egy a biztos, jól eltöltöttük az időt, feltöltődtünk, eszmét cseréltünk, nevettünk, s majdnem sírtunk, ahogy kell. Kiakasztottunk, s viháncoltunk, derültünk és kommunikáltunk, kóstoltunk s töltöttünk, forgattunk és táncoltunk, még a NAV-ot is megnevettettük, miközben a tesztjüket ikszeltük, megcsodáltunk mindent, örültünk az ismerősöknek, beszélgettünk az ismeretlenekkel a utazás ürügyén, s a lényeg jól kidomborodott: együtt lenni jó!:)

Nyeregbe magyar(lány)...

Szóval nyeregbe pattantunk, s irány a messzeség. Az utak, már ahogy az lenni szokott, szarok, bár még tart a vizesség nálunk, ez annyit jelent, hogy még egy-pár napig lehet bringázni, utána csak homokfutóval...vagy homokugróval...vagy homokúszóval.:)
Egy hibádzott csak a zöld. Amúgy a levegő csodálatos üdesége, a friss szellő és a játékos napsugár jól kicsípte arcunkat, s lepirította, hogy legalább színünk legyen, és ne zöld Bár a zöld otthon tart, hosszan frissen:kinyíltak az orchideák, violák. Legalább bent, kint meg kidugták a fejüket a nárciszok szárai, bepiroslottak a ligetszépe levélcsomói. Kezdődik, ahogy a reklám is mondja.

Ma aktívkodunk, ez a lényeg. Tehát irány a levegő és a mozgás. Persze először bent. Betettük a zsírégetős hastáncot, és ráztunk, forgattuk és ugrándoztunk. Miután istenit hastáncoltunk, a zsírégetős fajtából, aztán rájöttünk óvatosan és módjával, mert a bringához már erőnk sem lesz. (egyébként majdnem így volt.)Egyiptomi ugrós-szökellős hastánc megfelelő mértékben kiváló, de már kezdtük érezni a bokánkat, térdünket, úgyhogy a szendvicskészítéshez fogtunk.

A Zolka-kenyér egyszerűen csodás, földobtuk minden jóval, salátalevéllel, hagymával, majonézzel, szalámival, -természetesen a Pick: Szeged:)-, s ami volt otthon még, egy kis sajttal, erőssel, paprikával. Aztán irány az irány, és nyeregbe magyar(lány)! Oda teljesen jók voltunk, csak visszafelé törte föl a nyereg, amit föltört.:)
A Sziki tavai csodásak, ámbár lepusztultak mostanában, miért van az, hogy fiatalkorunkban minden gyönyörű és fenséges? Ilyen szép természetei képződmény és csak hagyják magára, anélkül, hogy segítenének neki csodásnak maradni. Néhány munkanélküli kéz és máris újra a régi fényében tündökölne. Legalább hat tó összefüggő együttese, amiből egyet használnak igazán, na meg a naturistáké az rendkívül ápolt és karbantartott. Biztos a gazda miatt. A gazda szeme nemcsak a termést hízlalja, hanem egyszerűen nem hagyja az enyészetre, ami az övé. Ámbár az enyészet...érdekes téma.
Micsoda csodás kis helyek és bár van gazdájuk, de mégis az enyészet tombol bennük. A pénztelenség, mondják sokan, pedig nem az. Mikor tanyánk volt, mindig tip-top volt, mert időt és energiát fordítottunk rá. Szerettünk ott és jól éreztük magunkat. Talán ez a kulcs. Imádtuk a zöldjét, a viruló orgona virágokat, a patkányriasztó császár liliomokat, a hóvirágok csodabimbóit. Minden évszak kellemes emlékeit. A dióverést és a zöld dióból a finom zöld dió befőttet.
A csipkerózsikába oltott házak, melyeket klasszikusan beszőtt csak nem a rózsa, hanem az akác,de jó szúrósan és hozzáférhetetlenül. Némelyek egész jók kis pofozásra van szükségük, hogy életre pezsdüljenek, vagy egy sárkánycsókra:)

Az első bográcsos:)

Hát végre, eljött... Az első bográcsos ideje is. Végre valóban tavasz van, nemcsak a nevében: hanem ízében, színében, leheletében.
S persze ehhez társul a csodálatos négy munkaszüneti nap, ami azért is ilyen csodálatos, mivel hétköznap a családomtól elszakítva élek. Négy csodás nap a családommal, a barátokkal, a kertemmel, a legédesebb labradorommal, és Mokkamakkával, aki úgy dörgölődzik, mint egy igazi cicalány, ámbár kandúr őkelme.
No de félre a tréflivel.
Már a tegnap is egy aktív sokszereplős játék volt. Hiszen.
Hiszen, eldöntöttük: mi legyen a hosszú hétvégén. Ki viszi a kocsit, meg mit együnk, hova menjünk és kivel, na meg a lényeg...
Szóval, bográcsoztunk egy első paprikás krumpli ürügyén.?:) És jó volt. Persze, összedobtuk, és videóztunk is, egy komoly fahasítás érdekében...amit majd jó lesz visszanézni, pont úgy, ahogy most a 10 évvel ezelőtti tanyai két kézzel evést, amely olyan nevetésbe fulladt, hogy nem bírtam abbahagyni. Drága barátném lelte a videót a digitalizálás közben. El voltunk képedve. Így aztán megörökítettük magunkat újfent, 2011-ben a terasz beüzemelése kapcsán a szikrázó tavaszi fényben, a friss tavaszillat kellős közepében, mindenképpen. S persze el nem maradhatott a scrabble, még pedig nem akárhogy vörösborral, s kinek sörrel...
s micsoda szavakat tettünk ki: csakis magyar szavakat, a mindennapi használatra valókat, amiket itt mi vidéken elég jól ismerünk.
Tehát ez egy jó nap volt. Most már a következőben vagyunk. Már aktívkodom a konyhában: sül-föl minden, mi szem szájnak ingere. S futok hastáncolni, aztán bicajra pattanok és irány a szabadság kék madara, majd rácsodálkozom az asztrotájképekre és estére valami ütős is kell...

Temetések tele

Egyszerűen megérintett valami. Nem vagyok vallásos, persze nekem is vannak hiteim, de ez a hét már a sokadik a sorban. Sok kedves embert veszítettem el, akik barátaimnak, rokonaimnak közelállóan kedvesek. Ez a tél a temetések tele.Nem tudom, vajon a szélsőséges időjárás, vagy inkább ami, öcskösömnél is előjött: egyszerűen nem bírták tovább az életet. Bár nem hinném, sokszor életerős, bár nem fiatal emberek mentek el.Apák, férjek, szerető, kedves emberek.
Egy viszont biztos. Minden kedves ember, aki itt hagyott bennünket, megtette a magáét: dolgozott keményen és küzdött, hogy helyt álljon, a családja megéljen, egyszerűen és nagyszerűen, ahogy mi a sokaság. Minden nap és minden éjjel.
Van ami érthetetlen azért.
Egyszerűen nem hiszem, hogy most minden rosszabb.
Egyszerűen nem hiszem, hogy most minden tönkrement.
Egyszerűen nem hiszem, hogy most minden ember ilyen.

A kórház, aki nem műt hétvégén, hogy meghaljon a beteg.
Az orvos, aki nem látja, hogy mi a baj, pedig feketén-fehéren ott van, és slussz.
A környezet, aki elfordul könnytelen, hagyván a szerencsétleneket, hadd folytassák küzdelmüket a maguk örömére.
Ilyenek lettünk, ilyen világ van, hallgatom a suta próbálkozásokat, de talán mégsem. Mindannyiunkon múlik és rajtad is.
Hogy jobb legyen ez a világ...