2012. november 7., szerda

Lehengerlő kockakő: prágai villámportya

Prága outsider szemével: Féléve készültünk Prágába, vonzott e város engem és barátaimat. Leszerveztük a szállást, az utat, szervezkedtünk és természetesen fölkészültem Prágából, mert véletlenül én maradtam az idegenvezető. Két útikönyvvel és a netről gyűjtött információkkal felvértezve kigondoltuk, hogy veszünk 24 órás tömegközlekedési jegyet, amivel az igen jól szervezett prágai közlekedésben bárhova eljuthatunk. No és a prágai villamosok: csodásak, mindenhova elvisznek. Egyet biztosan tudtam, addig nem jövünk haza, amíg a Táncoló házat nem láttuk. Először a prágai várat és az ott lévő nevezetességeket bámultuk meg. Barangoltunk a kockaköveken és bámészkodtunk. Ami elsősorban megfogott engem: az a tisztaság és a barátságosság. Szépen megvárták, hogy kinyögjem angolul, mit szeretnék és nagy meglepetésemre, mindenki tudott néhány szót magyarul, pld. tökjó, szia. Az első ami nagyon tetszett és csak mindig a kupolájának a tetejét láttuk: a Szt. Vitus Székesegyház, igaz, ezt viszont minden oldalról láttuk. Már csak nevettük, hogy a villamos körbejárja, de milyen villamos?! Csodásak és mindenfélék, kényelmesek és a prágaiak
előzékenyek. Átadják a helyet Ez mondjuk durva, a tisztaság mellett. És megvan, és itt van, a Szt. Vitus, amit hatszáz évig építettek. Egyszerűen lenyűgöző, pont azt a hatást érik el, mint hatszáz éve is. Belépsz és olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire lehet. Viszont a vár az egyik legnagyobb, legkiterjedtebb látogatható emlék Európában. A Hradzsinban csodás házak nagyon szép formában állnak. Egyik szebb, mint a másik. Heni nem győzött kattintgatni. Amikor elfáradtunk, villamosra szálltunk és bámultunk csak. A Loretta templom nyűgözött le még bennünket, nemcsak a történetével, hanem a külsejével és pompájával. Egy ház pedig ebéd előtt megbabonázott bennünket, ez a Schwarzenberg-palota csodás sgrafittoival. Le voltunk nyűgözve. Ráadásképp a nagy fényképezésben észleltük, hogy egy lehetetlen helyen a tetőn egy szarvasagancs van lerögzítve. Odáig voltunk, teljesen meg voltunk győződve, hogy ez a mi titkunk, mi látjuk: ez a prágai kis útravalónk, amit kaptunk. A Mary-oszlopnál megebédeltünk és most nem szójafasírt volt (sic!), ezt mi értjük Annyira szép volt minden, és minden lépésnél újabb csodát tártunk föl, hogy elröppent a délelőtt, s lassan leballagtunk csodáltunk mindent. A Károly-hídnál viszont már annyira fájt a lábam a kockakőtől, hogy alig bírtam emelni. Mondjuk, egy magassarkú, vékony talpú cipős embert sem láttam. Mert a kockakő csodás, a mintája lehengerlő és az örökkévalóságnak készült: ez túlél mindenkit. De ő és a női cipő nem barátok. Persze a prágai vízivárost a Kampát és a csodás zöldszigetet már ilyen felhőben láttam. S mikor a villamost végre elcsíptük, ami a Palmovkára vitt bennünket, megkönnyebbültem, a Táncoló ház másnapra maradt.
Na és az este, és a jellegzetes cseh étkek. Kicsit bizarrak voltak, de finomak. Ámbár a paradicsomos -erős meghatározhatatlan ízű, de igen finom és forró leves megosztott bennünket. Nekem ízlett.:) Sómentes és kissé vastag volt a hús, de a saláták és a sült zöldségek finomak voltak. S talán túlzottan szeretem az édességet, egyik sütemény sem ízlett. Így aztán elmentünk a McDonaldsba és nemcsak pisiltünk laza 10 koronáért, hanem igen finom sütit ettünk. Mondjuk ez már eu-komform, szerintem, ámbár itthon nem láttam még ilyet. A szállás isteni volt.:köszönet a Hotel Inturpragnak. :) Ugyan itt magyarul nem beszéltek, de a szoba csodás volt, nettel - az internetfüggőknek direkt:) - tv nélkül, és az ágy pedig valami egészen finom. Különleges a hely, hasznosítva a régi szocialista időkből való gyártelepeket. Épp a szélén, felújítva és újragondolva, mellettünk az O2, tökéletes közlekedési csomópont, s mégis a városszéli nyugalommal. Ragyogó fényes napra ébredtünk, s hiába október, bizony csodás őszi nyárba csöppentünk. Reggelente még elbírtuk a kabátot, de, ahogy kisütött a nap mindent ledobtunk és csak mentünk és fölfedeztünk. Kiadós reggeli után (köszönet a szállodának) nekivágtunk. Hosszan tanakodtam a cipőkérdésben, a tegnapi kockakő-ártalom után. Nem éreztem a talppárnáimat, s így a kényelmesebb, ámbár ugyanúgy vékony talpú cipőmbe bújtam és elindultunk. Irány a Fred és Ginger ház, anélkül ugyanis nem távozhatunk innen. Amikor Prágára rákerestem a neten, ez volt az első kép, amit feldobott. S megfogott. Ezt muszáj látnom. Így aztán ez volt a mai első úti cél. Irány a metró és leszállás a Karlovo námestin:), csak épp az ellenkező irányba indultunk el. Nem volt gond, legalább kedves prágaikkal ismerkedtünk meg. El is irányítottak bennünket, ami nagyon klassz volt, hiszen csodás kis utcákba jutottunk. Ez nem az útikönyv szerinti Prága volt, s nagyon tetszett. S mint itthon is, ebben az esetben itt is kerestem egy rendőrt, s tőle tudakoltam. S értettek angolul, remek, így mindjárt odataláltunk, viszont ahogy jobbról föltűnt a Táncoló ház, balra nézve, mit láttunk: a metrókijáratot, ahol följöttünk. Mentünk egy kört, de micsoda kört. :) A ház maga egy csoda, legalábbis számomra: a szlovén Vlado Milunic, és az amerikai Frank O. Gehry által tervezett irodaház kontrasztot alkot Prága történelmi látványosságaival. Távolról nézve egy táncoló párt láthatunk. Hívják még "részeg háznak", és Fred és Ginger háznak (Fred Astaire, és Ginger Rogers, legendás táncduó után) is a prágaiak, akik nagyon szeretik az épületet. A legfelső szinten Prága egyik legjobb étterme, a La Perle de Prague nevű francia étterem található, amely a finom ételek mellett, Prágára irányuló remek kilátást is nyújt. Na ide nem jutottunk föl, igen kiszámolt büdzsével utaztunk. Amolyan válságbüdzsével. Klasszul ütemeztünk, ez volt a nyitja, az útnak. A szomszédos art nouveau házban Vaclav Havel volt cseh államelnök, a bársonyos forradalom egyik vezető alakja lakott. A sokadik hídra jutottunk, ami átível a Moldván. Aztán újra villamos és irány az Óváros és ami kimaradt a tegnapból. Elmentünk a Károly-hídig és most elindultunk az Óvárosba. Minden ház, üzlet s az elmaradhatatlan kockakő kísérte utunkat. Még a délelőtti fény nem melegített eléggé, ezért a csokimúzeum tájékán eldöntöttük, hogy a művészutcácskákban beülünk egy művészkávázóba és felmelegedünk kissé. Csodás helyet találtunk,s mint megtudtam, itt sokszor egy laptoppal ülnek be a vállalkozást vivő prágaiak, és kihasználva a mindenütt jelenlevő wifit (sic!), egy kávé és egy tea mellett, az elmaradhatatlan piték mellett leszervezik az üzletet. Már bántam, hogy nem hoztam a laptopot. Forró tea és málnás-vaníliás pite mellett bámészkodtunk és relaxáltunk. S sok mindent elárul egy népről a mosdói. Saját megfigyelés:) A mosdó egészen különleges volt. Hatalmas lapok korallszínből és fautánzatú nagy lapokból ideális ötvözetként a króm és tükör csillogása mellett. Lenyűgöző a tisztaság mellett. Talán Bécsben éreztem ugyanezt. Akkor tévesen azt gondoltam, hogy ez már a kapitalizmus lehelete. Oszt' nem. A rendes népeknél így van. S még egy remek lakásberendezési trükköt meg kell, hogy osszak. A falon csodás kazettás patchwork hatalmas négyzetekkel, kibélelve vastag szivaccsal és remek színárnyalatú mintás kárpittal. Ilyet nekem is muszáj csinálnom. :) Folytattuk a sétánkat az Óvárosban, már meg sem lepődtünk a gyönyörűen karbantartott házakon, melyek némelyike 5-600 éves is megvan. A legrégebbi európai óvárosi piactéren sétálva dzsessz ütötte meg a fülünket. Egy bigband játszott. A hetvenéves szaxofonos úr járókelőkhöz fordulva zenélt, majd egy pár táncra perdült. Olyan pezsgő hangulat volt és ráadásképp száz ágra sütött a nap. Meghatározta a napunkat. Sajnos a fiúknak nem volt kedve a testmozgás ilyen formájához, így nem lettünk részesei a csodának. A lőportorony és a Reprezentációs ház az utolsó emlékünk, hiszen indulnunk kellett haza. Persze még a Kampán sétáltunk és nézelődtünk. Most a másik oldaltól is megszemléltük a Károly-hidat. Elég meglepő, hogy a 16 pillérrel rendelkező híd helyén korábban egy fahíd állt. 1357 óta ez Prága első állandó hídja. Alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, a híd végül 1402-re készült el. 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván. Ez elég komolynak tűnik. Elég sokat mehettek körbe. Na és a hazaút. Meg kell mondjam, hogy a busz, amit természetesen a neten találtam, egészen elképesztő volt. Először is olcsó, másodszor beszéltek magyarul, harmadszor a figyelmes kiszolgálás. A steward újsággal kínál, majd a kávé, kapucsinó és a finomságok. S persze filmek angolul és csehül. Igazán pazar. S minden pont időben. Ahogy gurultunk hazafelé a cseh táj elképesztő, mint megtudtam nálunk jellegzetes csak a falujellegű település. Itt elszórtan láttunk csak házakat és nagyobb városokat. Rendezett farmok, karbantartott erdők, tisztások, minden szépen, ahogy a csillag megy az égen. Épp ilyen lehetett egy emberöltővel ezelőtt nálunk is, nagyapám meséi szerint. Mindennek volt gazdája, - azt mondta szegény kulák nagyapám- mert ez a nyitja a rendezettségnek. Rendezett külső rendezett belsőt kíván. Én ezt kaptam útravalóul tőle, s most itt 700 km-rel messzebb kis hazánktól értettem meg, mire is gondolt.

2012. április 17., kedd

Húsvéti vadak:)
















No drágám, nem tudom, mikor tudod megnézni a képeket és sikerül-e újabb életjelt adnod, vagy csak a munka beszippantott:). Közben volt egy príma húsvét: mi kettecskén a pindurok a pecóban:), először külön-külön:), ahogy a nagyok. Igen élvezetes volt, olyannyira, hogy húsvét vasárnap még nem főztük meg a sonkát, se a tojást, csak nyomattam egy kis spárgás rétest, aztán irány a vadaspark a kebelbarátnémmal. A zsiráffokkal ettünk reggelit. Ő szénát, mi spárgás rétest, még melegiben. :)

2012. április 2., hétfő

Egy kis kaland:)










Szóval, megnézte a család a pecót, egy igazi vasárnapi ebéd keretében:) Reggel édesapcikáddal elmentünk a csarnokba, bevásároltunk, aztán sütöttünk-főztünk. A sütő jó:), meg kell állapítsam. Omlós lett a husi, meg minden szépen, ahogy kell. Igaz, az evés kicsit állófogadás jellegű, de megoldott és a lépcső még kihasználatlanul állt. Tetszett a csibéknek, ez egy jó hely. Húgocskád nem is jön haza húsvétra, csak egy görbe hosszú hétvégét itt, kettecskén:)
Azt mondta mindenki, hogy pont olyan, amilyennek kell lenni, főleg, hogy kicsit megjavított ezt-azt édesem, meg megállapította, hogy festeni is kéne:)

2012. január 21., szombat

Napra nap:)











Annyi történt csak, hogy a folyamatos élet nem engedte az archiválást.:) Viszont előkerültek elfekvő képek. Nem is akármilyenek. Azok,melyeknek történetük van.:)
Először is a golyók: a kókuszgolyók. A dolog úgy esett, hogy szabadnap volt az suliban, a téli szünet utolsó napja, így Rékával sütit készítettünk: egy valódi recept alapján kókuszgolyókat. Mértünk, gyúrtunk, görgettünk, formáltunk, hempergettünk, s a végeredmény igazolt bennünket. Levi csak gyűrte befelé.:)
Na és a nyári szülinapos képek. A telefonomról mentettem, nem is tudtam róla, hogy van, hiszen sokáig rossz volt a telefonom. Ez bizony az a képsorozat, ami a szívem csücskéről készítettem, a függetlenség napján. Mivel nem édesszájú, így a sós tortával nyomultam, készítettem egy igazi sajtos-húsos pitetortát, nem is nagyon akarta fölvágni.:) De aztán csak.
Az utolsó képek pedig az állandósulni látszó virágözönünkről szólnak. Két-három hónapig virágoznak az orchideák, de már bimbós a jácint, a korallvirágok minden színben pompáznak, sőt a csodás pálcika kaktusz is megörvendeztetett bennünket.:)
Ja, és a csodás tükrös kép: elmentünk turizni, ami nem volt egyszerű, hiszen nem vagyunk egyszerűek.: