2011. február 26., szombat

Gesztenyepüré torta gesztenyeszívekkel:)





Megünnepeltük végre Lacust is, szegénynek már megszervezték, csak nem ért haza a tortafújásra.:) De most!
Végre ez is megvolt. Isteni gesztenyepüré tortát készítettem, tekintve, hogy a gesztenyepüré áll a szívéhez igen közel.:) Mondjuk, csak egy gond volt, ahogy megdíszítettem, ráültettem a habokra a gesztenyeszíveket, és tányéron fogva ballagtunk át, amikor a cipőfűzömre szólva, lenéztem, és megbillent a tányér, zsupsz a cicáknak jutott egy csokis gesztenyeszív, természetesen jóízűen elfogyasztották. :) Rum, gesztenye és csoki igen jó párosítás.
Szóval, mire lenéztem, megbillent a kezem, és hát egy szívvel kevesebb lett. De a hetes szám varázserővel bír:), vagy nem. Így aztán már sokkal óvatosabban ballagtam át a méteres hóban, a szikrázó napsütésben. Vigyázva, szerencsére itt vidéken, igen rendes népek laknak, mivel a járdán biz' mindenütt le volt takarítva a hó, szép nyugisan mentünk-mendegéltünk. Gyorsan odaérve, meggyújtva a gyertyát énekeltünk egyet, jól elfújta Lacus, apád meg csak a tortát fényképezte le.:) Volna, mert akkor pittyent ki a gép, így aztán Adricis kapta el, s belefért Lacus feje is, a tortájával. Fincsi lett, igazán. Nem édes, nem geil, pont jó.)
Jól belakmároztunk, vagy bekalmároztunk:) az egyiket értelemszerűen kiválasztva olvasd kérlek. S utána már megint a játék. Ez a scrable isteni, csak a kis csemeténk csalt, hát még ilyet, és nyert. Tisztára mint, az életben.:) ma Magyarországon.
Mindenesetre jókat nevettünk, játszottunk, ne tudd meg milyen szavakat raktunk ki: kizárólag magyar, az értelmezőben lévő szavakat. S egyszerűen nem ismertek olyan szavakat, amiket én ismerek. Érted ezt?! Költői szóhasználat smafu, mert a nyamvadt szótárban nincs. Muszáj vennünk egy újabb értelmezőt, mivel 72-es, talán egy XXI. századit, mégiscsak eljárt felette az idő.
szóval így múlattuk el az időt, miközben nálunk tombolt a tél, laza 15 centis hó van, és olvad. De estefelé azért csak megfagy újra. S mivel szép csillagos ég volt, kitartóan ropogott a hűs levegőben. Csak azt nem tudom, ha elköltözünk, hogyan fogunk játszani ilyen jókat?

2011. február 24., csütörtök

Lassan márciusi tél lesz újra...





Egyszerűen hihetetlen...esik...a hó. Pesten azért a napsütés és a levegő már a tavaszt jutatta eszembe. Sőt tegnap csiviteltek madarak, és nemcsak a fülem csengett.:)
Bár az is tény, hogy menetben a Müpához, azért igen éles szél fütyült a fülünk mellett. De talán, betudható a Dunának. Viszont a látvány csodálatos volt, és napfényben fürdött. Nem is emlékszem mikor voltam világosban Pesten. Reggel mikor megyek még nem, este mikor jövök már nem...Szép volt. Mellette a gyönyörű Nemzeti Színház, lélegzetelállító. Na és persze Villő városvezetése tökéletes. Ez a kettes villamos, egy igazi kuriózum. Mármint a látnivalók terén. Mi meg tényleg előadtuk a vidéki lányt, a rácsodálkozósat:) Villő meg csak nevetett és kalauzolt. Szóval egy tökéletes egymásra figyelős óra volt egy kis Appassionata szonátával. Mondjuk igen rég hallottam, még Fischer Annie-től. Már szinte nem is emlékeztem. A művésznő nem játszotta olyan jól, bár a hely: az Üvegterem csodálatos volt, a hangok beúsztak a fülembe, bekúsztak a fejembe...
Na de, a különleges lemenő nap fényei beragyogták a Dunát, a Nemzetit, kicsit beragyogtak a terem érzékletes nagyságába, együtt doboltak a ritmussal, és egyszerűen szépnek tűnt az élet. Ez maga a zene:)
Bár... volt egy-két mellékes zönge, de mondom, nyilván túl vidéki vagyok. Vagy túl érzékeny ezekre:)
Bár... nálunk szép Szögedében még egy tanszaki koncertre is illően kiöltözik a művészpalánta, megadja a módját, ahogy Feri bátyám mondta mindig. Ez kicsit hibádzott itt, bár a kereszt súlya majdnem lehúzta szegényt, és ez nem szó(vicc). Egy kiadós hajmosás, egy kivikszolt szép cipő a benyomáson javított volna, az elsőn. Viszont a Beethoven gyönyörű volt, na de a szünet... Sosem élünk vissza a művészetszerető közönség türelmével, legalábbis a vidéki Szögedében. Ha tíz perc, akkor tíz perc, legfeljebb tizenkettő, de sosem harminc !!!
Így esett meg, ami még sohasem, hogy eljöttünk. Szögedében ilyen nem fordult elő még sohasem. Pedig már megettem a kenyerem javát, sőt én már a múlt évezredben is éltem. Biz-biz.:)
Na de a következő majd jobb lesz, már alig várom: Bossa nova és a jazz:)
S persze ahogy hazatértem, úgy lettem izgatottabb, na de ennyi hóra már megint, nem számítottam. Drágáim szerint, már egy napja esik, lassan tíz centis, az összes ki- és bemenő úton baleset van, mindenütt elzárva Szegedét a külvilágtól. Mi is csak menekülőúton tudtunk hazaérni. Igazi egérút volt a javából, egy óra alatt tettünk meg tíz kilométert, előtte két óra alatt értem le Pestről:)
Végül is: most tombolja még ki magát a tél, elvégre a jövő héten már a rügyezős március lesz. Azta'mindenit! Persze tavaly is jó nagy hó volt a nőnapon. ÚGy látszik újabban ezek mennek. Emlékszem még, a múlt évezredben ilyenkor vettük elő a körömcipőket, s bár kabátba bújós szelek voltak akkor is, de csak megreszkíroztuk a könnyű kosztümöt körömcipővel, meg ahogy illik, kivikszolva, szépen, frissen, csinatosan. Csak nőnap volt, meg ilyenek. De már nőnapi virág sem illik, meg a nőnapot is mintha elfelednék. Mondjuk a Zoliknak biztos jó kis arcon csapás: milyen névnap az, mikor néhány millió nővel kell osztozni az ünnepen??
Van azért, aki bírja ezt. Ők megmaradnak:) nekünk:)

2011. február 11., péntek

Olaszos vehemencia




Végre együtt! Végre pezsgünk!
jó régen volt már, amikor utoljára így együtt örömködtünk bele a világba! Már a reptéren megkezdődött a hancúrozás, a nevetés, a móka, a kacagás. Hiába, sose feledjük, igazi olaszos hangulat volt mindig nálunk otthon. A csajok megadták az alapzajszintet, erre jött a jó hangos zene, éppen ki tolta be az aktuális kedvencét,ahogy illik. Az egyszerre beszélés, és egyszerre értés folyamata egy korrekt többszereplős biofeddback-hack. Ahogy az már lenni szokott. Igen, lehet, hogy ez hiányzott, hiszen a csöndes mindennapok, a hangos ház immár elcsitult, s csak az ünnepek, a sodró élet hoz egy-két fodrot, foszlányt.

2011. február 6., vasárnap

Februári tavasz, avagy, amikor a királynak is mennie kell:))






Drágaságom, mintha az idő is téged várna, a nap felénk is kisütött, s elég rendesen adta a meleget. Először azt hittük, hogy a pálinkától van melegünk, de csaknem:)

Szóval az úgy kezdődött, hogy boltba akartam biciklizni, meg meglepni drágaságunkat, de a kebelbarátnőm mindenképpen ki akart bicajozni, hogy megtekintsük az új házát drágaságunknak, ha már annyi munkánk volt ebben.:))
Elindultunk a boltba, de már Lacus bicaja a házuk előtt megadta magát, meg kellett ragasztani, így aztán csak a maradék ment a boltba. Ahol természetesen, tudod ez falu, mindenkivel találkoztunk, így eztán eleve nem lehetett gyorsan megoldani. Hát tartott egy ideig, na meg még rá is akart gyújtani a ténsasszony, így aztán keresni kellett egy cigist a vásárlók közül, aki egy tűz erejéig megoldást nyújtott neki az áhított pöfékeléshez. Elkerekeztünk drágaságunkhoz, s ott ért a meglepi, épp elment a barát, s mi máris váltásban voltunk ott. Természetesen lóra pattantunk a csodálatos fényességben. Négy cajglával álltuk el az amúgy is keskeny utat. Eszünk ágában sem volt szabályosan haladni, csakis teljes szélességben. Megnézve, hogy Lacus elhárította-e már a lyukakadályt, betoltuk a bringákat, ahol apád fölpumpálta Macáét is, és ekkor történt, amilyet még nem láttam: álltában egyszer csak kidurrant a gumija, de elrepedt a külső is, jó nagy hangja volt. Így aztán gyaloglásban maradtunk. Magamhoz vettem egy üveg vizet, Hencsike hóna alá csapta a pálinkás-flaskát egy igen apró pálinkás pohárkával, és útnak indultunk. A csodálatos napsütésben mentünk, mendegéltünk, közben megváltottuk a világot. Nem is emlékszem mikor jártam arra gyalog:) Emlékszel drágám, még, amikor mentünk a busszal a spárgaföldünkre, na akkor jártam utoljára arrafelé gyalog. Száz ágra sütött a nap, és isteni volt a levegő, egymás szavába vágva dumáltunk, kacagtunk és bandukoltunk. Míg egyszer csak odaértünk. Megnéztük előlről- hátulról, természetesen Hencsike dokumentálta a helyet, na meg az eseményeket. Az állapot lementve, hogy lássuk a haladást. Már a szobában letekerve a padlófűtéscső, istenem két éve nem láttam ilyet, amikor nálunk csináltuk a legújabb házunknál:). Szépen halad a dolog. Most napsütésben még jobb.:) Képzeld még egy gardróbja is lesz.:) Állati klassz lesz.:) Azt mondta Maca, ahogy lehet, azonnal vet is: krumplit biztosan, mivel már most kétszáz kilója, mondjuk a benzinnek meg négyszáz is volt literje. Csak hogy fölkészülj az árakra. A király szerint ez jó nekünk, majd beleszokunk. Szerinte.
Persze el ne hidd. Mivel tízmillióan nem tudunk elmenni, a királynak kell mennie.
S ez a jó végszó. bár egyelőre még nem érzi, nem tudja.

2011. február 4., péntek

Orchidea pompa




E hét a temetések hete, s még nincs vége. Sajnos újabb rossz hírt kaptunk. Ránk jár a rúd. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy így van.
Ma megint 15 fokkal melegebb lesz, mint a napokban. Szerdán a temetésen a csontunk is átfagyott, bármennyire sütött a nap, talpunk alatt fütyült a jeges februári szél. Mínusz 10 és plusz 10, ez a tél-tavasz már csak ilyen. Januárban ásni is lehetett, már ahol nem volt víz, és természetesen kopogós kemény fagy is igen hosszan kitartott. Az csoda, ha kibírjuk. Hiába vagyunk így tervezve, ezek az idők, már nem azok az idők. Elszoktunk a környezettől, s mindenen meglepődünk.
Egy hozadéka azért volt a találkozásnak, még ha ilyen szomorú apropója is volt. A rácsodálkozás a változásokra és a változatlanságokra. Vannak dolgok, melyek sosem változnak, például az Erzsi nénik, s a rajongásuk a temetésekért. Vele biztos meg lehet beszélni, milyen is a "szép" temetés. Hogyan is kell megadni a módját. Nem lepődik meg semmin, és nem bosszankodik semmin, csak gyűjti az információkat, melyek kitartanak a következő temetésig. Az időt immár temetéstől temetésig méri. Persze érthető, ha lassan elfogynak körülötte az emberek, s egyszerűen meg van áldva egy nagy adag életkedvvel. Erzsi nénivel beszélni jó, ugyan nem tudom ki ő, és hogyan csatlakozik a családhoz, de ő az, aki mindent tud. Tudta anyáról a sztorikat, sőt a Tera néniről is, valami belső ember lehet, s persze azt is tőle tudtam meg, hogy mindenki ismeri a Csibákat idehaza. Persze ez nem meglepő, de a virágosnál, aki történetesen férfi, illetve két férfi, legalábbis itt, meglepődhettem: rákérdeztek, hogy anyám lánya vagyok-é? Mert látszik.:) Most aztán gondolkodhattam...Megkérdeztem, ismerte-e anyut? Kiderült, még arra is emlékszik, amikor bő tíz éve odahaza voltunk és a pap bácsival egymás keblére ölelkeztek, s csak szófoszlányokból bólogatásokból értették egymást és sírtak. Miket tudnak itt?! Mindent...:)
S azt is kitárgyaltuk, hogy bár ez az ország másik-jobbik fele, hisz majd mindenki a sógoroknál dolgozik, nyugodtabb is sokkal.:) Az élet azért itt sem habos torta. Főleg, aki marad, annak. Meglett negyvenesek gondolkodnak a menésen, a továbbmenésen, a hazaelhagyáson, mert nem hagynak itt élni. Meglett ötvenesek gondolkodnak: mit tegyenek, elmenjenek, vagy maradjanak? Se nyugalom, se öröm, se kedv, se posztó...csak a gyürkőzés meg a munka, oszt vagy fizetnek, vagy nem. De jobbára nem. Milyen világot élünk? Milyet halunk?
Hova halad a világ, s ki fogja eltartani a nyugdíjasokat, a királyt, ha mindenki elmegy? Családostul menni, készülni, ilyet tervezni utoljára 56 után csináltunk- avat be Erzsi néni, ki gondolta, hogy újra ez lesz. De majd csak lesz valahogy, ahogy eddig is lett. Mondta ki a varázs szót: ahogy lesz, úgy lesz.(
Szóval drágám, hogy azért szép dolgokat is láss, az orchidea pompáját lefotóztam, s mire hazaérsz, mind kivirul a kedvedért!
Csók:Anci