2010. október 22., péntek

Mars téri bóklászás 2010











Drága Adrikám, nem hiszed el, mi történt: a randa Mars tér megújult, de nem egyszerűen csak, hanem ledobta elnyűtt köntösét és újjászületett. Már valamelyik reggel is elcsodálkoztam, hogy a főiskola előtt pihenőszigetet alakítottak ki, majdan szökökúttal, kikövezve. A cserjék, fák, virágok és a fenyőmulcs illata összekeveredve valami nagyon kellemes, megnyugtató érzést ad. Nekünk az otthon ízét, tudod,annyira erős a fenyőillat. Ráadásul most legutóbb a mulcs felújítását mi is fenyőból aprítottuk. Ahogy ráesik az eső, istenien hazai. Az otthon illata.:)S amin elcsodálkoztam, a tengerparton látott kerítést alkalmaztak: rácsos hálóban kavicsokat, nagyon mutatós. KErtépítettek, amolyan rendes tér lett, fórum románum:) Na és a buszpályaudvar felőli oldala elősövénnyel, egyben hang és porszigeteléssel ötvözött félméteres széles valami kendervászonféle, telerakva földdel, és belecsipogtatva négyzetméterenként 5-6 db erős többszínű borostyánhajtás. Gyönyörű lesz.:)) NAgyon kreatív és funkcionális, szinte hihetetlen, hogy a miénk. Na és a csarnokok, elképesztőek. Szépek tágasak. NAgyon kultúrált, kellemes. Mióta élek, egyforma volt, a ragasztott bódékkal, még Ali finom fagyijával, de olyan kókánybazár, viszont most tetszik. Bármennyire ágáltak ellene, bizony jó, hogy megépült. De a vége a szokásos, ki tudja, ki lesz-e fizetve? Egyszerűen lehetetlen állapotok.
Most még minden föl van túrva, de alakul, még a végén annál is szebb lesz, mint valaha volt.:) Még a végén nem akarunk majd elmenni.:)) Bár munkahely az nincs.Az építőiparban javarészt nem fizetnek. A körbetartozások miatt rengeteg egy életen át dolgozóról az utolsó bőrt is lehúzzák, és a kétségbeesett nyomorba döntik. NEm kell ide vörösiszap-katasztrófa, egyszerűen csak az építőiparban kell dolgozni, és minden negyedik -ötödik munkát nem fizetik ki. Ennyi. Túl sokan akarnak meggazdulni munka nélkül.
Persze csak hogy teljes legyen a kép. Egy kis pesti életképek is kapsz. Pesten jártam, s lesétáltam a Dunapartra. Bár már rég elmúlt az ebédidő, csak a minisztériumok által kiköpött egyen-hivatalnokokat lehetett látni. S bár végül nem fényképeztem le, de a szószerinti értelemben, mindegyik úgy ment, hogy fenn hordta az orrát. Gondoltam, lefényképezem, de tudod a jogok, a személyiségiek nem tették lehetővé. Már megettem éltem kenyeréből jó pár falást, de ilyet még nem láttam. Ahogy bandukoltam mögöttük, s kényszerűen hallottam a beszédfoszlányokat, megdermedtem: ezek nem is emberek, gépek.:((( Néhány szópanelt ismételgettek, és fenn hordva az orrukat peckesen lépegettek. Körbenéztem, csak minisztériumok voltak a közelben. Emberhegyek lélektetelenül csak mímelve, de ááá hagyjuk ezeket, csak még a meleget is kár rájuk adni. LEhet, hogy rég voltam már arrafelé. Persez azon már nem is csodálkoztam, hogy egymást érték például az Apeh épületek. A Dunaparton, meg arrébb 50 méterre, meg még 100-ra:) NYilván szükség van rájuk. De ez gáz, nagyon gáz.
Hát sajnos, errefelé semmi sincs rendben, de remélem te jól vagy, és vigyázol magadra:)

Csók:Anci

2010. október 10., vasárnap

Őszi retró igazi buliscsapattal:)











Drága Adrikám!
Ez a nap is eljött. Újra retró,újra a Közösségi Házban, újra velünk!
Gyönyörű napsütéses napra keltünk,immár kilencedszerre. Ki gondolta volna, hogy már ily régóta megy?
Persze azért délelőtt az evezést ki nem hagytam volna, ámbár, most hogy először ültem kajakban is, hát minden elismerésem a tiéd. Eléggé billegális közlekedési eszköz, de megküzdöttem vele. Isteni ez az evezés, komolyan. Na és a Tisza, egyszerűen lélegzetelállító. A partot szegélyező lombok színárnyalatai visszatükröződnek a hullámokban: világítós neonzöldtől, narancsosvörösön át a sárgásliláig.
No és a buli, életünk eddig legjobb bulis csapatát fogtuk ki! Imádták a zenét, imádtuk őket! Kultúrált és belevaló csapat, semmi renitenskedés: mindenki egy jó szórakozás vágyával érkezett, és egy felhőtlen, endorfinmozgató élménnyel távozott.Mondjuk fotózás közben lekaptam egy csókot, szégyenszemre és ma teljesen meglepően egy férj kapta el az asszonnyát.:)Tudod, ma már a férfi a nővel is elavult és megbotránkoztató.:)) Már rég nem volt ilyen jó az összetétel, persze nem csak azért mondom, mert megtisztelt jelenlétével a jelen polgármestere is, ami jelzem nem fordult elő már nyolc buli óta. Konkrétan az elsőn volt csak:), az épp aktuális, a lopós.:) Na de, sose késő eljönni,beszélgetni a néppel, ki mire vágyik? És vegyülni, táncolni, egyszerűen csak jól érezni magát! Természetesen a szokott, elmaradhatatlan kemény mag már a kezdésre eljött, és a maga nyolc munkás óráját letáncolva fáradhatatlanul ropta-ropta. A zene is az igényekhez alakult. Mindenki megkapta,amire vágyott. A zárásra,ahogy szoktuk, a már mindent elsöprő Csík zenekar adta a talpalávalót. A Most múlik dallamára összefogódzkodva, énekelve búcsúzott a társaság a mai remek bulitól. Persze az áthallás nem elkülöníthető, hiszen a falunapok remek sorából is kiemelkedik az idei Csík zenekar estje. A koncert évek óta a legsikeresebb volt, tényleg a falu apraja-nagyja ott táncolt-énekelt-csápolt, s egy nóta erejéig egységes, egyakaratú közösséggé formálta remek helybeli-bevándorló, tősgyökeres-gyüttment csapatunkat, mindenféle pártszínezet nélkül, csak úgy.:)

2010. október 3., vasárnap

Képleletek














Kupásztam, és leltem:)
Egyszerűen elképesztő tárházra leltem egy régi lemezen, talán 2002-től vannak képek, elmondanám, elképesztőek. Kezdve, hogy megtaláltam az egyetlen Pistás fotót, igaz nem látszik a szeme, de kicsit megphotoshoppoltam és máris festményhatású lett.:)
Máris előttem van, sőt bennem a régi karácsonyok íze, hangulata, a fülemben cseng a nevetés, a földön társasjátékba feledkezés, a kártyázás önfeledt kacaja, ahogy Eszti mami oktat benneteket a kártyázás trükkjeire, persze sziporkáival, ki nem hagyná:)
NEm beszélve arról a régi estéről, amikor még a Papa is földön kúszva építette az Egérfogót: milyen jó mulatság is volt. S persze a karácsonyok Heniékkel, a rengeteg gyerek, egyszerre beszélt mindenki, a sok finomság, az isteni sütik, a viccek, a játékok, a táncok heve, s persze sosem feledem a pukkadásokat is. Biztos benned van, mikor Kislacus megpukkadt, mert nem nyert a játékban, de vagy két napig nem lehetett hozzá szólni.Persze ez is régen volt már.
Na és a fotózás, Niki szerint 2002, talán 2003, de 2004-gyel van címkézve, egy biztos: még hosszú eredeti színű haja van az ugrifülesnek. Végül is lehet, hogy inkább 2002, hiszen tinilány volt a javából, s mit tesz egy jó helyről jövő fény, egy kis szájfény, s a hamvas tinibáj:))Persze, Adrikám, rólad is találtunk rendesen, bár az a csodálatos kép, amikor kibontottuk a hajad 196! tincsét, semmihez nem fogható volt, de azt a képet nem találom, lehet, rendes fényképek közt kéne keressem.

Viszont a Mamci,biztos 2005-ből való képe, amikor lakkozod a körmét, visszafogottra, az biztos: az utosó szülinapján készült, amikor a HEnivel közös aknamunkával sikerült a Szécsi Pált megszerezni cd-én, s rendes szalagos magnókazettára átmásolni, majd rejtélyes körülmények közt eltűnt és azóta sincs meg a cd lemez. Mennyire örült neki, végig kellett énekelni az összeset, milyen jó volt, pedig nem is volt oly régen.

Ha belegondolok,csak öt éve, s mégis milyen soknak tűnik. S a veszteségek is, ma három éve temettük az öcsköst el... S mintha ma lenne, nem feledem a napot, mikor az sms-sel egy időben kaptam a táviratot: fölvettek és embólia. Embólia és magyar szak. Modern. S rá egy évre,ugyanaznap kaptuk a hírt Éviről is, pont, mint az öcskös,fájdalmasan rövid útja végéről, pedig milyen nagy álmai voltak, s mersze, hogy belevágott egy másik országban, egy másik világban, szakítva az addigi imádott munkájával, a jobb élet reményében. De meghalni mégis hazajött.

Nem is tudom, nagyon vegyesek az érzéseim, de most én is azt gondolom, csillagom: el kell menni, hiába jó hazatérni, nem hagynak itt élni, se halni. Pláne most, hogy megvolt a választás, tisztelet a kivételnek, de nálunk a pökhendi Erzsi még lekezelőbb utálatos vigyorát látni, azt hiszem undorítóbb. Pláne úgy, hogy egy röpke pillanatig lehetett hinni a jobb időkben, a változásban, a tisztességben, a két kezed munkájának becsületében, de ezek a remények most mind elszálltak. Mind. S most vagyunk igazán benne a sűrűjében, nem kicsit, hanem nyakig.

Persze küzdünk tovább, nincs más választásunk, hiszen több nemzedék óta húzzuk szorosabbra a nadrágszíjat, hisz már lyuk sincs, s most vettem észre a madzag is elszakadt.