2019. január 28., hétfő

Isteni hétfő, avagy miért imádom a hétfőket?

Szóval, csajok az úgy van, hogy a kezdet mindig klassz. Bárminek a kezdete. Még a szaré is jól kezdődik, mert az ember látni akarja a jót. Még az ilyen naiva is, mint én. Amúgy is mindig hiszek a jóban, alapvetően a jóságban. Persze, mióta outsider lettem, fokozottan dobott meg a rossz tapasztalat, de szerencsére tanultam belőle. Ilyen szép helyen még nem laktam, ráadásul valami karmikus a dolog.
Egyrészt mindig is be akartam költözni újra a városba, mert én egy városi lány volnék.
Másrészt, mindig is szerettem volna a hegyekben élni.
Most mindkettő pipa.
A hétfővel meg az van, hogy egy új hét mindig új insprirációkat hoz. Plusz, benne van a bármi lehetséges. Ez nagyon jó. Vannak emberek, akik az estéket szeretik, én a reggeleket, vannak pacsirták és éjjeli baglyok. Szerencsére különbözőek vagyunk.

2019. január 24., csütörtök

Dolgosnapok és jön a tavasz

Apró örömök teszik boldoggá a napokat, a mindennapokat, a dolgos napokat. Egy kis öröm itt, egy kis öröm ott. ez már csak ilyen.
Mondtam már, hogy imádok itt élni. Olyan kiszámítható, korrekt és értem van. Ez milyen már? Például most tél van és hó, nem két centi, hanem 70 és nem okoz gondot a városban. Mert, és itt a lényeg: takarítják! Mindenki és mindenhol. Elképesztő.55 éves vagyok és ez meglep engem. Naja, ez már nyugat. A kis drágám meg elővette újra a zenét, ez is nagy boldogság. Lehet elküldöm a  kottáit... Hadd örüljön! A múltkor a könyvtárban volt kiárusítás mindenféle médiumra, könyvek, hanglemezek, cd-k, kották, minden volt és vettünk is egy csomót. Persze, meg ne lepődjetek Chris Rea kották voltak főleg, amire apcika felhördült és felkapta. Mondván, enélkül nem lehet élni. Mondjuk, zene nélkül nem is lehet. A zene szabaddá tesz...
Nálunk mondjuk mindig szólt, szól és szólni fog. Persze nem is akárhogy. Jól. Ezen mindig borulunk. A Haus für Mozartban Csajkovszkij sem szólt apcikátok szerint tökéletesen. Persze, a Cineplexxben sem a Bohémrapszódia, ami meglepő. El vagyunk kapatva, nálunk minden mindig jól szól. Ha még emlékeztek, drágáim.


2019. január 18., péntek

Szuperhold péntek éjjel

Szóval csajok, szuperhold van és péntek éjjel. Naplemente meg miegyéb. Kis esti séta ideje és a csodálat, mert egyszerűen nem tudok betelni Salzburggal, a hegyekkel, a harapnivaló jó kis levegővel, a mindennapi csodával, ami körülvesz. Ezt köszönöm neked, O1G, mert nélküled sosem jutottam volna ide. Ouslander lettem, ami nyugalmat jelent és kiszámíthatóságot. Bár mindig hozzáteszem, hogy én tényleg a G×i miatt jöttem el, annyira tönkretette az emberi kapcsolatokat, hogy zombikat csinált a hívőkből, a fityeszhívőkből. De nem politizálunk.
A szuperhold csodás, ámbár itt semmi nagy vörös nem volt, de talán túl messze vagyunk. Mindenesetre szép képeket csináltam. Mindig megőrjít a város a csodájával, amit már Szegedről nem mondhatok el. Ott az őrjítés 1977-ben volt négy évig, amikor a Radnótiba jártam és minden reggel a Tiszaparton mentem a suliba. A Tisza megőrjített, imádtam a folyót minden időben. Ma a Salzach teszi ugyanezt velem. Na és Salzburg hangulata, mert értem van. Értitek ezt? Minden a salzburgerért és a salzburgerinért van. Mondom, ez már nyugat...Aki érti.













2019. január 14., hétfő

Megkésett Éva nap

Végre vasárnap és újra együtt a kis csapat. Csak nem számoltunk a hóval, lezárásokkal. Elterveztük, hogy végre megünnepeljük Évit, s megmutatjuk a Friedhofot drágámnak, Oma sírját és gyertyát gyújtunk. A salzburgi temető bejáratánál észleltük a táblát, hogy a hóhelyzet miatt le van zárva a biztonságunk érdekében. Így, ahogy mások is már, a bejáratnál gyújtottunk gyertyát, az immár szakadó esőben. Békés minden, a nagy hóbuckák és az irgalmatlanul sok hó végül nem bénította meg Salzburgot. Okosan és ügyesen nagy összefogással mindenki a közügyért dolgozik. Senki sem mutogat másra és nem várj a sült galambot, hanem örömmel tesz a közért, mégha ez egy hólapátolás is jelenleg. Nekem ez nagyon tetszik.
A régóta tervezett Tortenmacher látogatást is megejtettük Éva nap kapcsán. Mégsem járja, hogy karácsonyt mossuk össze vele. Az István napot is mindig elkülönítettük ilyenkor. Kis meglepivel készültünk. A Tortenmacher igazán jó hely, pedig sokszor nincs hely, előre kell foglalni. Nagyon kedvesek, kivéve a magas férfi felszolgálót. Az egyik eladó mondta, szegedi gyökereik vannak. Ez elég érdekes. Itt mindig megdöbbennek, hogy hogyan lehetséges, én mindig mosolygok ezen, hiszen 150 évig voltunk közös ország, monarchia. Mintha nem tudnák, hogy velünk.:) A sok magyar nagypapa, nagymama, ángyika és egyebek...
Na de, vissza az Éva naphoz. Isteni tojáslikőrös sütit ettünk és persze kávé-kakaó jöhetett mellé... Évi nagyon örült az ajcsinak, meg a közösen töltött időnek.
 Dacára a hónak, esőnek, mi aztán nem féltünk. A beosztásunk miatt kevés az idő, amit egymással tölthetünk, de megoldjuk.  Sőt tervezzük, hogy a nagyon kedves és nagy tudású tanárunkat is meglátogatjuk hétfő este a Volkshohschuléban.  Végül is ott találkoztunk annak idején...
Na és még nincs vége. A Tortenmacher után ellátogattunk Évihez, mivel valami isteni sütit dobott össze, a meggyes kölestortát. Egyszerűen frenetikus, nem édes és nagyon jó ízű, vetekedett a jó hírű Tortenmacher sütikkel. Persze el ne feledjem, akkor most is koccintottunk az új évre, új fogadalmakkal a Tortenmacher bonbonokkal!  Csodás kis délután és este volt!





Na és az isteni meggyes kölestorta :) by Évi


2019. január 11., péntek

Schwanensee, avagy végre balett kettesben

Szerencsére nagy imádói vagyunk Csajkovszkijnak és a balettnek, így roppant megörültünk, amikor Salzburgba látogatott a Bolsoj Staatsballett Belarus. Egy kis szerencsével jegyet is kaptunk, mondjuk a hóval nem számoltunk. Otthon a jegy dacára nem biztos, hogy elindultunk volna. Pont a kétséges hazaérés miatt, itt nincs gond evvel, épp hetvencentis hó van a városban. Egyébként gyönyörű, a telet is imádom itt. Mindenki tudja a dolgát és össznépi küzdelem van, nem hagynak semmit a tavaszi napsütésnek. Szerencsére, jól kitalált rendszerben élünk. Itt azért a hegyekben nem ritka a kétméteres hó, és akkor is mennie kell a dolgoknak.
A hattyúk tava gyönyörű volt, a szólótáncos meg elképesztő. Bravúros előadásban volt részünk és megcsodáltuk a Haus für Mozartot is. Maga az épület is lenyűgöző. Mondjuk, a Kortárs Baletten szocializálódtunk, nekem ez  túl szájbarágós, maníros, de tény, hogy gyönyörű volt. A fények, a díszlet, a koreográfia pazar.













2019. január 10., csütörtök

Fenségesség hóban

Szeretem a havat, egyszerűen fenséges a természet hatalma. Szóval, csajok, Salzburgban esik, általában mindig, nyáron-télen. Így természetszerűleg télen hó. Egész éjjel esett, pedig már majdnem elolvadt az előző. 40 cm hullott és még három napig esni fog. Persze felettünk a hegyen már egyméteres a hó. Majd csinálok képeket a hegyeken is, amikor nem dolgozom, sétálok kicsikét. Amúgy is imádok kirándulni, minden időben, minden hova, de legfőképp a hegyekbe.Szóval, csak jó helyen vagyunk, végre hegyek és maradt a folyó, mint Szegeden. Imádom Salzburgot, mintha mindig itt éltem volna. Imádom a csodás klímáját és a rendkívüli polgárkényeztető politikáját. Jó itt élni, embernek érzed magad, mindig és mindenkor. Nahát! Ja és holnap balett...már alig várom.




Ja és a zene, ami nélkül nem lehet élni, emlékeztek még csajok a LMFAO-ra?



2019. január 8., kedd

Boldog új évet drágáim! -apropó Szeged



Szóval drágáim, egy boldogabbat, keményen küzdöttünk az elmúlt évben és sok sikert elkönyvelhettünk, sajnos, nem találkoztunk eleget, de ebben az évben fogunk! Végül is kemény év volt, számunkra sok utazással: messze vagytok szíveim! De szerencsére minden megoldható!
Hazaugrottunk otthonról, ez milyen már?
Szóval valami elképesztő a leépülés, egyik barátom szerint napról-napra hullámokban hagyják el a várost az emberek. Nincs munka,nincs megélhetés, csak néhány szféra működik, de persze nem fizetik rendesen meg. Persze 400 óra  túlmunka, meg a három év múlva fizetés. Nem nagy csoda, hogy az utóbbi idők legnagyobb össznépi tüntetése volt nálunk, minimum 2000 ember volt a Széchenyi téren és követelte a törvény visszavonását és O1G elszámoltatását. Ez komoly, csajok, gyakorlatilag az utolsó parlamenti naptól kezdődően, amikor is gyorsan fű alatt átnyomtak néhány törvényt,azóta tüntetnek folyamatosan most már az egész országban! Nálunk Salzburgban is lesz ma tüntetés és átadjuk az öt pontot a tiszteletbeli konzulnak. Ezek a hírek most. Ja és mindenki babát vár mostanság....Elképesztő baby boom lesz! Szerintem nemsokára nálunk is! Na puszka, sok boldogságot, jó erőt és kitartást 2019-re! Ahogy Apcikám mondta, erőt és egészséget mindenkinek!BUÉK, és küldöm a fiatalok elképesztő beszédeit, először Kövesdi Veronika, utána Nagy Blanka következik: