2011. március 19., szombat

Séta a másik felemmel:)




Szeretünk közbotrányt okozni, de az évek múlásával már ez is csendesül.:)
Közös, csajos, csak mi ketten időt terveztünk. S meg is valósítottuk. Ahogy errefelé mondják, szépen elb*sztuk az időt kettecskén. Volt ebben minden. Dumcsi ezerrel, mustra, turi és vásárlás - amit utálok, de vele isteni-,kávé habbal, piac esővel, cigiszünet szívással, vásár beszólásokkal...ahogy kell.
Talán ez hiányzik a legjobban Pesten, a másik felem. Egymás szavába vágva meséltünk, hisz annyi minden kimarad a hétköznapokon, s aztán a komoly és komolytalan dolgok hada. Minden, ami említésre méltó, lehet, hogy nem annyira fontos, csak nekünk. A történések, a suli és a munka fénypontjai-árnyékai, s persze a pasik, mieink és másoké. Csak ahogy lenni szokott két barátnő esetén.
Kitárgyaltuk végre a dolgokat, segítettek a másik szempontjai. Az édes édesebb, a szemétség sem fáj annyira mindjárt. Csak a szempontokat kell megérteni, s máris itt a megoldás.
S persze a mindennapok, a csajos s a pasis dolgok egyvelege, mely azért felerősödik, ha már a gyerkőcök kirepülnek. Kevesebb gond, nyugodtabb élet, kisebb zajszint elvileg, gyakorlatilag meg az élet csavart rajta egyet, s nincs más a muszáj, mely a nagy úr. Idejutottunk vissza. A muszájhoz.
Olyanokat csinálunk, amit nem terveztünk, csak úgy jött. A fényes szelek rángatnak, csak nem úgy, s már a zászlók is jól kirojtosodtak.
Egy a biztos, jól eltöltöttük az időt, feltöltődtünk, eszmét cseréltünk, nevettünk, s majdnem sírtunk, ahogy kell. Kiakasztottunk, s viháncoltunk, derültünk és kommunikáltunk, kóstoltunk s töltöttünk, forgattunk és táncoltunk, még a NAV-ot is megnevettettük, miközben a tesztjüket ikszeltük, megcsodáltunk mindent, örültünk az ismerősöknek, beszélgettünk az ismeretlenekkel a utazás ürügyén, s a lényeg jól kidomborodott: együtt lenni jó!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése