Januári napsütésben nyeregben lenni isteni érzés. Még akkor is, amikor durrdefekted lesz. A napocska felvidít mindenképpen. A gumit meg be lehet ragasztani. Elbicajoztam a gáthoz, ami megvédi Salzburgot a nagyobb árhullámtól. Gyönyörű darab és két újabb hídra is bukkantam, a Traklstegre, meg a pionirstegre. Éééééés, megtaláltam a Hofert is. Igaz ez már Itzling, bár Salzburghoz tartozik, de egy helyi kisváros, rengeteg üzemmel, erőművel, gyárral. Nem is gondoltam, hogy ekkora ipari központban élek. Valahogy nem látszik, Salzburgban nagyon a régi értékekre hagyatkoznak és a biztos turizmusra. Bár most állítólag alig van, de még mindig minden hely tele van japánokkal, oroszokkal, kinaikkal, benne vannak a szádban, az intimteredben, nagyon kellemetlenek. Még jó, hogy klassz a közösségi közlekedés itt, mert alig férünk, dolgozni járni kész téboly tömegközlekedéssel, mert reggel épp kirajzanak a turisták, délután épp a második hullám jön, tele van minden, alig lehet lépni, a trolikon akkora tömeg van, hogy elképesztő. Ezért is járok bicajjal, itt nagyon klasszul kiépített bicikliutak vannak, mindenhol elsőbbségem van és meg is adják. Ami klassz, még szokom, de most már vadabbul bringázom. Eleinte minden kereszteződésnél leugrottam, ugye a magyar minták? Engem bicikliúton gázoltak el otthon, úgy, hogy elsőbbségem volt, csak nem adták meg. A bekapcsolt ablaktörlő majdnem kiszúrta a szemem, fönt feküdtem a motorháztetőn. Egy nem ma lebarnult f*szfej mondta, hogy na ugorjak le szépen, amíg elő nem kapja a puskáját, aztán húzzak el. Szóval ezek után nem voltam annyira bátor itt, de most már megtanultam, hogy itt komolyan veszik a bicajosokat. Ráadásul összetart a bicajosok népe, amikor durrdefektem lett, egyből leugrott egy másik koma is a bicajáról és már nézte is, sajnálta, hogy nincs nála a készlete, azonnal megreparálta volna. Nagyon segítőkész volt. Amúgy meg hazatoltam, az idő csodás volt, szinte tavasz. Szinte hihetetlen, hogy januárt írunk. Tegnap félméteres hó volt két napig, ma meg 15 C, mondjuk nekünk nem meglepő, hozzászoktunk a nagy hőingáshoz, viszont itt nem. Ki is vannak, sokan meghaltak a szívesek.
Persze, kirándulni itt mindig jó, nem kell hozzá napsütés, vagy hó, bármikor érdemes sétálni, hegyet mászni, bámészkodni. Itt hétvégén általában nem egymáshoz hívják meg magukat a salzburgiak, ez nem szokás itt. Az otthonod privát tér, ott nem lehet alkalmatlankodni. Nem illik. Nem is járnak össze.
Itt találkoznak a kedvenc kávézójukban, cukrászdájukban, foglalnak asztalt és ott találkoznak, elolvassák az újságokat, megbeszélik a megbeszélnivalókat. A családdal meg vasárnapi ebéd keretében egy étteremben találkoznak, jönnek a gyerekek, öregek, fiatalok, kutyák. Mindenki, aki a családhoz tartozik. Nem főznek otthon, nem várják el a nőktől, hogy egész hétvégén a konyhában robotoljanak. Bár én szeretek főzni, nekem nem robot. Főleg most, hogy Gabitól kaptam az isteni mobilsütőt. Már mindenféle volt a menűben: kelbomba, rakott krumpli, rántott karfiol, sajtos brokkoli, habos almás pite, citromos pite, répatorta. Végre megvalósul a hús zöldségekkel :)
Persze voltunk flohrmarkton is. Gusztáltunk mindent, vettünk egy jó kis pink fellépőt végre. Meg finom magyar csípős kolbászt Évától, a helyi magyar boltostól. Fura dolgok voltak itt, számunkra ép ésszel felfoghatatlanok. Nagy faragott szarvasfejek, kisebb álló faragott szarvasok, bigyók, hihetetlen dolgok, giccsparádé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése