Csak hogy tudd, szar, tök egyedül eltölteni a saját születésnapodat egy idegen országban, ahol csak ismerősök és kollégák, sporttársak és tanulótársak vannak. Óvatosan adagolom az ismeretségem, a sok megégés miatt.
Magyar magyarnak farkasa. Vagy néha nem. Most érzem csak igazán, mit tett velünk ez a tetves banda. Az egész család egy ötszögű, minimum 400 km, maximum 14000 km távolságú csúcsokban csücsül. Az isten, aki nincs, áldja az internetet, hogy élőben beszélgethetünk bármikor egymással. Ez adja a tartást, a gerincet a mindennapokhoz.
Persze a születésnap különleges. Lista, számadás, jöhet a Konrád Adenauer. Aztán feketén-fehéren kiadja, mennyire pozitív, vagy negatív a változás. Meg, hogy kellett-e, vagy ki kellett volna tartani otthon. Igen, kedves Viktorom, hiányzik a házam, a hazám, a családom, a barátaim, az augusztusi perzselő alföldi napsugár, és minden, ami az otthont jelenti. Tágabb vagy szűkebb értelemben. S persze a csodálatos anyanyelvem is hiányzik, amelyen olyan árnyaltan tudok mindent kifejezni és téged is el lehet küldeni a bánatos f×szba. Persze én jöttem el, a jó dolgomban. Mert nem tetszett semmi, még ha színes üveggel vakarták volna a seggemet, az se. Egyike vagyok az ötszázezer magyarnak, aki kitántorgott családdal, vagy anélkül akárhova, ahol emberszámba veszik. Nem vegzálják, hanem egyszerűen csak hagyják élni.
Ausztria jó választásnak tűnt. Csak arra nem gondoltam, hogy a sok magyar nem mindig szerencsés. Kicsit beszélni németül a legnagyobb hiba, amit elkövettem, mikor kijöttem. Ki van az ember lánya szolgáltatva mindenkinek. A segítőkész magyaroknak főleg. Ma már nem beszélek magyarul, ha magyar szót hallok. Kiölte belőlem a tapasztalat. Persze vannak pozitív esetek is, csak ritka, mint a fehér holló.
Én is jó választásnak tűntem mindig, a fene a dolgos magyar virtusomat, meg a segítőkészségemet. Velem mindig jól jártak. Egyre jó volt a szocializmus, megtanultam dolgozni, alaposan és sokat.
Ötven felett itt állok, alapvetően pozitív hozzáállással, jó kedéllyel, ritka rugalmas flexibilitással, mindenféle előítéletmentesen egy idegen országban, az ellopott nyugdíjam miatt.
Ötvenévesen kell újra egy egzisztenciát felépítenem. Ötvenévesen kell újra a béka segge alól kezdeni, vagy még lejjebb. Erre azért nem számítottam.
Ötvenévesen újrakezdeni, majdnem késő, főleg, hogy a mai halálozási listák aggasztóak. Egyre fiatalabbak esnek össze és halnak meg. Ahogy a Kispista is. Csak összeesett és két nap után lekapcsolták a gépről. Csak negyven volt. Persze, a stressz. Vagy, ki tudja.
Nem tudom, az ötvenes években hogy bírták a szüleim? Amikor kicsi voltam, sohasem láttam őket gondterheltnek, ha velünk voltak. Igen, talán ez a hiba, nincs gyerek a közelemben. Egy gyerek mellett nem érsz rá szomorkodni, ott van a 24 órás felelősség és munka. Ráadásképp bearanyozza a napodat. Mindet.
Szóval, ez az első szülinapom idegenben, tök egyedül. Az első ilyenem. Néztem a gyönyörű orchideámat, nevet is adtam neki, MirabellaGéza lett, amilyen az ország is. Kicsit hercegnős, de folyton kilóg a dirndli alól valami oda nem illő.
Tehát az összes isten éltessen, az ördög ne vigyen sokáig, a fülem érjen bokáig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése