2010. szeptember 27., hétfő

Erika-buli














No drágám, képzeld roppant jól sikerült Erikáéknál az őszi buli. Egy kis összerántás volt, bővítés, kapcsolatépítés fehér asztal mellett:). Az idő az igazi áprilisi volt így szeptemberben, hol felhőszakadás, hol hétágra sütött, hol fújt, mint az isten haragja:), de végül is nem volt rossz idő: csak változatos. Az Istvánka isteni marahapörije meg egyszerűen csodálatos, a galuskával egyetemben. Egyszóval jól ment minden. CSak a tánc maradt el, mert egysezrmélyes műsort kaptunk a Misitől, meg a LEd Zeppelinről:) Igaz rávettük arra, hogy a fájós térdével, csak odatérdelt végre a barátnője elé:)Keményfejű kos, mint kiderült Laci és apád kivételével, mind azok: csökönyös kosok. Amit a fejébe vesz, kész: Talán még emlékezhetsz, Mami is ilyen volt. Persze azért nyafi nélkül sem úsztuk meg. Országos barátnémra ráparancsolt az Anna, hogy szigorúan diéta: se hús, se zsír, sel iszt, se vaj, se semmi, csak vízben főtt zöldségek és nyersek. Még rizst sem, és krumplit sem lehet, teljesen ki van már. CSak a kajára tud gondolni. A vérében zsír folyt, sajna, de ez ilyen: senki sem garázdálkodhat a szervezetével a végsőkig, benyújtotta a számlát. Anna meg ultimátumot: vagy szigorú diéta, vagy kórház. Így aztán mást se hallunk, csak ezt a hiszterikus felhangot, de remélem elmúlik nála, mert ha vissazáll, semmivel sincs előrébb. Viszont már nem magas a vérnyomása sem, példul, meg egyebek. MElitta is beugrott, megölelgette a barátnéját mielőtt visszament a koliba. S egyebek.
Egyszóval minden jó volt, na pusza, és csók: Anci

3 megjegyzés:

  1. Sziokaaa,
    De jo lehetett bulika... Hat igen, sajnos Henikenek ezt most innentol tenyleg komolyan kellene vennie. Valoszinuleg az ingadozo vernyomas volt az elso jel, ami eleg komoly onmagaban is, de ha nem vigyaz, mi johet meg? Mennyire igaz, hogy azok vagyunk, amit megeszunk. Ma delutan en is macadamia diot nassoltam, tegnap meg bebaszikaltam a chardonnay-tol a crew barbeque partyn... voltam olyan rosszul egesz nap...reggel a liter bortol, delutan meg a diotol. Nem tetszik ez nekem annyira mar, nem olyan vicces. Dehidraltnak sem szeretek lenni.

    Oszinten: Meliket irigylem!!! Annyira eszembe jutnak a fosulis evek ha csak ra gondolok, a koliba valo allando belogasok, a bulik, csavargasok Pestre, Balcsira, partybol partyba... de jo is volt... Uzenem, nem csak a tanulasbol all am az elet:)))Az elvezetebol!!!
    Csok

    ui ...megjegyzem, en aki sosem meg a fejem sem dugom bele a vizbe, buvarkodom!!! Vettem teljes felszerelest, ugyanis kertem magam hawaii korall buvar turara... szerelem volt elso pillanattol.. mar ertem, mit csinaltak Apaek mindig egesz nap a viz alatt Horvatorszagban... ha nem lattam 100 teljesen kulonbozo halat, semennyit!!! ...nem is en lennek, ha nem vettem volna vizallo fenykepezogepet:))))

    VálaszTörlés
  2. No drágám, örömmel vettük a híradásodat, ámábr a ahjnali háromkor valóü ébresztésre szabályosan felugrottunk:) aztán láttuk csak, hogy egyeseknek miylen jó:)) szerencsére.
    Heni egyelőre Isten capásának tartja az egész cécót, s alig várja, hogy jól beegyen ée beigyon:(( Úgyhogy nem tudom, mi fog változni, pedig neki is jelez a szervezete, csak kurvára nem érdekli. Pedig ahogy te is mondád, dehidratáltnak lenni sem jó: mi sárkányhajózásban éljük ki magunkat, ne tudd meg Anikóval, Aninával megőrülünk ettől, minden csütörtökön:))

    VálaszTörlés
  3. Jah és a kis királylány: a tanulást élvezi, na meg van egy zongora a koliban:)) felvitte a kottáit, hátha:)) Egyébként ezt tervezte, kicsit nehezményezi, hogy állandóan isznak, ha kéne ha nem a csopitársak, de vannak jófejek, na és az egyik legjobb matekos:)) ne tudd meg, kifeküdt, hát végül is csak jó alapokat adtak a Kőrösiben:)egyelőre élvezi, maga a Gundel papa tartja a gasztronomiát, még italismeretet is tanulnak:)) úgyhogy lehet a koktélokat gyártani újfent! Emlkészel még kiskorában, mennyi alkoholmentes koktélt kevert nekünk egy családi banzájon??? Volt vagy ötödikes?!:))
    Most meg...íme az okos nagy lány:))

    VálaszTörlés